A honfoglalás korában Tolna vármegyét legnagyobb-részt Árpád vezér népe szállta meg, királyi birtok lett. A XII. század derekán templom állt Kakasd határában. A község mint királyi donatiós birtok, nevét is valamely ,,Kokas,, köznemesi családról kaphatta. Kakasd neve az 1713. évi összeírásokban már ismét szerepel. Lakói magyarok. 1720-ban az öt magyar család mellett már kilenc német család is él itt, 81 fővel.

A község betelepítése- Kakasd és a szomszédos Belac- 1718-tól 1726-ig tart. Ez idő alatt Kakasdra 81. Belacra pedig 34 német család érkezett. A betelepítő földesurak kezdetben kedvező feltételeket biztosítottak a németség részére. A telepesek magukkal hozták intenzívebb gazdálkodási ismereteiket, és igyekeztek azokat meghonosítani. A földművelés mellett az állattenyésztés mind nagyobb szerepet kap az évek során. A szőlőművelés is elterjedt. A jobbágyság felszabadítási mozgalmának úttörője, Bezerédj István lehetővé tette, hogy az 1840-es országgyűlés által megengedett örökváltság jogán a községlakossága megváltsa magát földesuraitól. Ez országosan is az elsők között történt meg Kakasdon. A Község első betelepülői katolikus vallásúak voltak. 1722-ben a mai temető déli részén építették fel templomukat, majd 1745-ben a jelenlegi templom helyén emeltek újabb nádfedésű templomot. A mai 1810-ben készült, amelyet 1876-ban és az 1900-as években bővítettek. A kakasdi első iskola 1720-ban épült, a belaci iskola 1724-ben. Bezerédj Amália 1828-ban alapította a belaci óvodát, amelynek épülete ma is áll. A gazdálkodás során az erdők csökkentek, a szántóföldek növekedtek, az állattenyésztésben a bonyhádi tájfajta szarvasmarha került előtérbe.

A II. Világháború után a német ajkú lakosság jelentős részét a nemzetiség és az anyanyelv használata alapján kitelepítésre ítélték. A döntés végrehajtása során sajnos nem mindig vizsgálták a politikai hovatartozást, sok sérelmes és fájdalmas intézkedés történt. A kitelepítés 1947. augusztus és 1948. február hónapban zajlott le Németország szovjet zónájába. 1945. áprilisában jelentek meg a bukovinai székelyek első menekültjei. Az 1764-es mádéfalvi véres éjszaka óta Moldván, Bukovinán, Bácskán keresztül bujdokoló menekülő székely családoknak itt ígértek új otthont. Kakasdra többségében Andrásfalváról származó székelyeket helyeztek el. A földosztás még az év nyarán lebonyolódott, míg a birtokba helyezés 1946-47-ben rendeződött. A székely telepesek közé 1947 őszén és 1948 tavaszán a csehszlovák-magyar csere-egyezmény alapján felvidéki, csallóközi magyarokat is költöztettek. Az idő múlásával az emlékek halványodtak, a sebek begyógyultak. Az együttélés, a közös munka a szövetkezetben, a vegyes házasságok sokasága mindezt bizonyította. A község szépen fejlődött az elmúlt 50 év alatt. Új családi házak épültek, a régieket felújították, korszerűsítették. Az egészséges ivóvízhálózat az 1980-as évek elején épült meg. Az iskola épületszárnnyal bővült, az óvodát felújították, illetve bővítették az 1980-as évek közepén. A régi művelődési ház lebontása után 1987-ben indult meg a Makovecz Imre által tervezett Faluház építése, jelentős lakossági, kétkezi munkával 1994-ben kezdte meg működését. A szilárd burkolatú utakat fokozatosan építették meg, jelentős lakossági hozzájárulással. 2004-ben készült el a községi szennyvízcsatorna-hálózat. A Faluházzal megálmodott gondolat - a kiemelkedő két torony - az itt élő német ajkú és székely lakosság együttélését- összefogását jelképezi. Valamint a II. Világháború hőseinek és áldozatainak állított emlékmű, és a ,,Zusammensleben,, (együttélés) szoborkompozíció.